Ebben az esztendőben is, hasonlóan az elmúlt évhez, a Veszprém-Nagytemplomi Református Egyházközségünk, egy autóbuszt megtöltő gyülekezeti közösségünkkel feledhetetlen kirándulást tett a Duna-melléki Egyházkerületbe, az Ormánságba. A pandémia ugyan okozott bizonytalanságot, de a szigorú korlátozások megszűntével lelkipásztoraink, Niederhoffer Zoltánné Rideg Erzsébet és Niederhoffer Zoltán szervezni kezdték utunkat, amiért hálásak vagyunk Mindkettőjüknek, hisz ezúttal is lélekben, élményekben gazdagodva térhettünk haza. Olyan helyeken jártunk, ahova az idősebb korosztály döntő többsége már aligha indulna el, viszont így kényelmesen, csak a szépet élvezve járhattuk utunkat. Szállásunk mindvégig Pécsett, a Református Gimnázium Kollégiumában volt, ahol megcsodálhattuk a kormánytámogatással felújított és kibővített épületet. Reggelizni a Makár Hotelbe mentünk, majd innen indultunk naponta a tervezett program szerinti útjainkra. Az ebédet és a vacsorát az útvonalba eső éttermekben, pincészetekben fogyasztottuk el, amelyek minden esetben kifogástalanok voltak. Külön köszönet illeti Niederhoffer Zoltánné nagytiszteletű asszonyt a gondos, jól átgondolt, mindenre figyelő szervezéséért. Kiváló ellátásban volt részünk!

Augusztus 19-én délután öt órakor indultunk templomunk kertjéből Pécsre. Elfoglalva szállásunkat, nyugovóra tértünk, hisz következő nap, augusztus 20-án 7 órakor már a reggeli helyszínén voltunk és innen indultunk első állomásunkra, Szigetvárra. Különös élményben volt részünk, hisz korabeli viseletbe öltözött végvári vitéztől láthattunk bemutatót, amelynek során nem csak a végvári katonák ruházatával, hanem fegyvereivel is megismertetett, sőt a 16- században, a vár védelmében használt ágyú működését ugyancsak láthattuk. Remek összefoglalást hallhattunk a vár történetéről, amelynek jelentősége Mohács után nőtt meg, 1541-től királyi várként funkcionált. 1549-től Horváth Márk volt a kapitánya, ő védte meg 1556-ban a túlerőben támadó töröktől. 1558-1560 között az olasz hadmérnök, Pietro Ferrabosco tervei szerint modernizálták, majd 1561-től a kapitány Zrínyi Miklós alakította ki a négy részből álló védőrendszert. 1566-ban Szulejmánnak ez volt az utolsó hadjárata, amely Bécs ellen irányult ugyan, de Szigetvár útjában állt. Az ostromot Zrínyi 2300 védővel 34 napig állta, majd a lángokban álló belső várból kitörve, közelharcban hősi halált haltak. A falak, a környezet Tinódi Lantos Sebestyén szobrával, a vár védőinek állított szoborcsoport mind erre a hősies helytállásra emlékeztetnek. Ezt reprezentálja a kiállítás, a közelharc életképei, valamint Somogyi Győzőnek a költő Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzához készített megrendítő és elgondolkodtató rajzai. A várvédők hősi halála bizonyság arra, hogy sem a magyarok, sem a horvátok becsületén nem esett folt. Egyébként a vár helyreállítása a Nemzeti Várprogram keretében folyamatos. Szigetvár különleges élményeket jelentett még. Megtekintettük a Makovecz Imre tervezte Vigadót, Zrínyi Miklós szobrát, továbbá az egyedülálló Török házat, amely karavánszeráj vagy iskola lehetett. Magyarországon az egyetlen két szintes török lakóház a 16. századból, amit Ali Cselebi hagyatéka alapján rendeztek be, amelyhez a Török Köztársaság nagyban hozzájárult, komoly, költséges, remek installációval. Látható egy kávézó szoba, kerevettel berendezett társalgó, konyha tűzhellyel, az európai lakáskultúrától nagyban különböző étkező asztal, szép számmal mindennapi tárgyak, továbbá kerámia, üveg, kalligrafikus miniatúra. Különös élményt jelentenek az élethű figurák, a kiállítás bábúi. Kár, hogy kiállítási ismertetőt sehol nem árultak, viszont a fényképezés megengedett. Az ebéd elfogyasztását követően mentünk Sellyére, ahol a református templomot tekintettük meg, találkoztunk a fiatal lelkipásztorral, aki elmondta az örömeiket, gondjaikat, szólva a megfogyatkozott gyülekezetekről és bemutatva azokat a nagyméretű festett kazettákat, amelyeket az Ormánság református templomaiba a reformáció 500-dik évfordulójára készíttettek. Lelkipásztorunk átadta azt a pénzadományt, amit gyülekezetünkben gyűjtöttek a sellyei viharkárosultak megsegítésére. Innen mentünk át az Ormánság Múzeumba, elhaladva az Ormánság krónikása, a kákicsi református lelkipásztor, Kiss Géza (1891-1947.) 1969-ben állított szobra előtt, aki írásban, szóban egyaránt felemelte szavát az egykével önmagát pusztító ormánsági református magyarokért, húzva a „Lélek harangját”, de minden küzdelme pusztába kiáltott szó maradt. Az anyaggyűjtést 1950-ben kezdték, 1960-ban megnyílt a Múzeum, jelenlegi helyét a volt katolikus iskolában csak 1966-ban kapta meg. 1967-ben kibővítették, 1968-ban az udvaron skanzent hoztak létre, ahol látható Csányoszróról a híres ormánsági, három helyiségből álló talpas ház, korhű tárgyakkal berendezve, a szénapajta mezőgazdasági eszközökkel, továbbá ólas pajta, méhes, Zalatáról gabonás, kamra, Drávacsehiből kovácsműhely, Gyöngyfáról 1890-ben emelt harangláb és gémeskút. Az épületben egy gondosan megrendezett, szépen rendben tartott kiállításban gyönyörködhettünk, amely a látogatók elé tárja az Ormánság népművészetét, látványos népviseletét, rámutatva a lakosság összetételére, valamint Kiss Géza munkásságára. Zelesny Károly és Járai Rudolf fotói betekintést adnak a jobbágyfelszabadítás utáni népéletbe. Rendkívül érdekes, hogy Weigl József kereskedő családjában Jolán lánya és Halász Antal gyógyszerész családtagjai közül Gábor fia remek fényképeket készítettek, amelyek itt láthatók, 1897-1964 ill. 1984-ig. Ezt követően mentünk Drávaiványiba, ahol az 1792-ben épült, festett kazettás mennyezetű református templomot tekintettük meg. Gyönyörködtünk a döntő többséget jelentő virágmintás mennyezeti kazettákban, a virágmintás fonadékos padelőzékekben, a különleges mintájú karzatmellvédben, a finoman megmunkált festett, faragott szószékkoronában (hangvető), továbbá az egyedülálló sellős kazettában és a királykazettában az építés leírásával. Ezután kerestük fel Adorjás templomát, amelynek látványa az előzőnél is lenyűgözőbb. A templomot 1836-ban emelték, berendezésének festése Szaitz Jakab munkája. Egészen különleges ábrázolásokkal találkozhattunk. Az egyik az Egyház jelképét jelentő bárka a karzatmellvéden, mellette egy kosár virágokkal és gyümölcsökkel. Rendkívül változatosak a padelőzékek és a padok oldalának festett képei. Különösen figyelmet érdemlő a Mózes szék háttámlája az úrasztalára helyezett úrvacsorai edényekkel (korsó és kehely), továbbá a jelképnek felfogható virágedény. A festett-faragott szószékkorona tetején a fiait tápláló pelikán áll. Ezután a legszebbnek mondott Kórós templomába igyekeztünk, ámde nem akadt egyetlen református sem, kinyitni a templom ajtaját. Megtekintettük Vajszló 1785-ben épített templomát, ahol Fodor Ákos lelkipásztor röviden összefoglalta tevékenységüket, amelyet feleségével és a gyülekezet elhívott tagjaival végeznek, helyt állva itt a végeken, mert ez elkötelezettségre vall, Istentől kapott küldetésre azért, hogy az önmagukat szórványba sodró ormánsági reformátusok templomaiban még hosszú ideig szólhasson magyar nyelven az Ige és legyenek zsoltárokat, dicséreteket zengő hívek. Ezután néztük meg az egykori erdészeti hivatal épületében a Kodolányi János Emlékmúzeumot. Az író 10 esztendősen került ide, ahol apja erdőfőtanácsos volt és az Emlékmúzeumnak helyet adó épületben laktak. Kodolányinak írói életművében kiapadhatatlan forrást jelentett az Ormánság. A kiállításban az író munkásságát, az Ormánság megjelenítését bemutató fotók, plakátok, az író személyes tárgyai, művei áthatók, de helyet kaptak a Kodolányi könyveiben megjelent világot megidéző, a helyiek által gyűjtött tárgyak is. Ezután Drávaszabolcsra mentünk a hajóállomásra, ahol 1,5 órás hajóúton vettünk részt, az esti Drávában, vízimadarakban gyönyörködve. Idilli befejezése volt a napnak ez a békét árasztó hajóút.

Augusztus 21-én Pécsett a Zsolnay negyedben kezdtük a napot, ahol kiváló idegenvezetővel jártuk végig ezt a rendkívüli látványosságot jelentő művészeti gyűjteményt, ahol idegenvezetőnk tájékoztatott a Zsolnay család és az üzem történetéről, amit kiállítás keretében láthattunk is, elérkezve egészen napjainkig. Bepillanthattunk az alkotás folyamatába a látványmanufaktúrában, felvillantva előttünk ennek a művészi tevékenységnek néhány mozzanatát. Lelkipásztoraink lehetőséget biztosítottak alternatív programokra is: így a Planetárium előadására, a Gyugyi-Gyűjtemény megtekintésére, de vásárolhattunk kézműves termékeket, felkeresve az üzletsor boltjait, műhelyeit. A látnivalók koronája a Gyugyi-Gyűjtemény. Lenyűgöző, ami itt megtekinthető és elgondolkoztató az az önzetlenség, amely arra ösztönözte a pécsi születésű, de Magyarországról elszármazott Gyugyi Lászlót, hogy több mint 50 esztendő alatt megvásárolt 700 tárgynál nagyobb gyűjteményét Pécs városának ajándékozza. Ebből nyílt meg az a gyönyörű látványt jelentő kiállítás, ami ma a Sikorski-házban látható, jellemezve a Zsolnay Aranykort. A historizmus, a szecesszió jellegzetes alkotásai, fényűző és luxus tárgyak, különböző nagynevű tervezők alkotásai, a Millenniumra készített munkák nagy számban, kiváló elrendezésben, jól áttekinthetően találhatók meg itt. Annyi szépség, csoda, hogy a szem belefárad befogadásukba. A természeti formák, a titokzatos tájak, különleges technikák mind megjelennek, tanúskodva az érték teremtésről és az érték mentésről. Ezt követően megnéztük még a Rózsaszín Korszak termékeit, majd a Zsolnay-Mauzóleumban fejeztük be látogatásunkat, körbe járva a kegyeleti kertet, a misztikus teret, meghallgatva a sírépítmény történetének viszontagságait, amely 2011-ben visszakapta régi pompáját. Ezután kellően megéhezve mentünk a Kalmár-pincészetbe, ahol nagyszerű ebédet fogyaszthattunk el. Remek hely, udvarias, kedves fogadtatás, jó hangulat jellemezte az itt töltött időt. Betekinthettünk a tulajdonos borászatába, élvezhettük a csendet és a napfényt, majd továbbindultunk Siklósra, ahol utunk a Várba vezetett, ahol a látnivalók bősége fogadott. Különleges, elmélyedésre késztető a gótikus várkápolna a 15. századból. Itt egy rövid áttekintést kaptunk a Vár építéstörténetéről és tulajdonosairól (1241 után épült, 1387-től a Garaiaké, majd Corvin Jánosé, 1543-1686-ig a törökök szállták meg, 1828-tól a Batthyányiaké, majd a Benyovszkyaké, de itt tartották fogságban Luxemburgi Zsigmondot is), majd egyénileg jártuk végig a Várban látható kiállításokat. Először a katonák egykori szálláshelyét, majd várbörtönt, ahol 18. századi tárgyakkal, kínzóeszközökkel rendezték be a börtöncellát. A földszinten reneszánsz bútor és szőnyegkiállítás kapott helyet. Különleges látvány az előtér falán egy török katona 16. században karcolt rajza. Az első emeleten középkori fegyver és hadtörténeti kiállítás fogad, benne Luxemburgi Zsigmond, Garai Miklós, Kanizsay Dorottya viaszmásával korabeli öltözetekben, továbbá a Perényi címeres kandalló. Négy teremben a 14-15. századtól a 17. század végéig a kor fegyvereivel, páncéljaival, viseleteivel villantják fel a védelemre mindig kész katonáskodást és a harcok hátterében a mindennapokat. Különleges látvány Kanizsay Dorottya imafülkéje. A II. emeleten két teremben vártörténeti kiállítás fogad, ahol a vártulajdonos családok címerekkel képviseltetik magukat, a vár pedig maketten. Mivel itt forgatták a nagysikerű Tenkes kapitánya kalandfilmet, „Tenkes kapitánya” címmel rendezték be a szereplőket megszemélyesítő viaszbábukkal a panoptikumot. A remek látványt nyújtó várudvaron át mentünk be a Bormúzeum és Vinotékába, ahova kedves gyülekezeti társunk, Tóth Mónika a Siklósi Borbarátnők tagja közbenjárására hívták meg közösségünket borkóstolásra. Borosné Tihanyi Gyöngyi, a Siklósi Borbarátnők vezetője fogadott és mutatta be tevékenységüket, bizonyságot téve szülőföld-és hazaszeretetről, a nemzethez tartozás ajándékáról, az anyanyelv szépségéről, amelyekről a borral kapcsolatban is hangot adhatunk. Magyar identitásunk megerősítését szolgálta ez a találkozás. Amit itt hallottunk, bizonyságtétel volt, méltó arra, hogy fiatalok sokasága hallja. Hálás szívvel gondolunk Borosné Tihanyi Gyöngyi vezető Asszonyra és köszönjük szavait, köszönjük azokat a kiváló, finom borokat, amelyeket kóstolni lehetőségünk volt. Köszönet a meghívás közvetítéséért Jánosik Tivadarné és Jánosik Margit testvéreinknek. További programunk egy közös, kitűnő vacsora volt és a villánykövesdi, valamint a palkonyai történelmi pincesor megtekintése, gyönyörködve a míves építészetben és a nyárvégi alkony csodálatos csendjében.

Augusztus 22-én Pécsett, a Belvárosi Református Templomban istentiszteleten vettünk részt. Istentisztelet után a templom lelkészei, Kisóvári - Németh Norbert és felesége ismertették a gyülekezet történetét, kitérve létszámbeli megerősödésük forrásaira, amelyek az ormánsági gyülekezetek tagjait, a felvidéki kitelepített magyarokat, valamint az erdélyieket jelentik. Jelenleg akár négy gyülekezet is lehetne. Egyelőre kettő van 8.000 fővel, de a lappangó reformátusokkal akár 10.000 lélekkel számolhatnának. Nem csak a múltról, a jelenről, hanem a jövő feladatairól is szóltak, legfontosabbnak a reformátusok felkutatását, az egyházfenntartás tudatosítását és a járvány előtti régi istentiszteleti rend visszaállítását jelölték meg. Ezután az Arany Kacsa belvárosi étteremben nagyszerű ebéd várt bennünket. Innen indultunk idegenvezetéssel pécsi sétánkra. Megtekintettük a belvárosi Római Katolikus templomot, a Dzsámit, Janus Pannonius síremlékét, a Vándorló Apostolok szobrait, a Barbakánt, neves szobrokat (Hunyadi Jánosé, Liszt Ferencé), a Zsolnay-kutat, majd az Ókeresztény sírkamrákat, ami, belegondolva az eltelt 1600 esztendőbe, lenyűgöző, elgondolkodtató látvány. A Cella Septichora Látogatóközpontból kiindulva néztük meg a hat két szintes sírkamrát és a két egyterű épületet. A sírépítmények kőből való családi és közösségi sírboltok és szarkofág. Két figurális és ornamentális falfestésű, bibliai jeleneteket ábrázoló sírkamra látható itt, a római katakombákra emlékeztetve. Ilyen sírkamra Pécsen kívül még Máltán található. Az ókeresztény temetkező hely a világörökség része. Mindez semmivel össze nem hasonlítható látvány volt. Pécstől a Littke-féle, a föld alatt négy szinten található pezsgőpince megtekintésével búcsúztunk, indulva hazafelé.

Ismét feledhetetlen élményekkel, gazdag művelődési ismeretekkel gyarapodva térhettünk haza. Lelket, szívet melengető utat tettünk meg. Köszönet érte lelkipásztorainknak Niederhoffer Zoltánnénak, Niederhoffer Zoltánnak, a mindig segítségre kész Lányaiknak, Violának, Lillának. Köszönjük gondnokunk, dr. Fekete András mindenkori figyelmességét és a kulturális emlékek iránt érdeklődő gépkocsivezetőnk, Dubics György munkáját.

S. dr. Lackovits Emőke a gyülekezet tagja